A hordozás terápiás hatása látássérült csecsemők és kisgyermekek esetében

Készítette: Lakatos Viktória  (2018. április)

Ezzel a dolgozattal azt a véleményemet szeretném bemutatni és alátámasztani, hogy a látássérült csecsemők és kisgyermekek hordozása, mint terápiás módszer jól kiegészítheti a komplex korai fejlesztést. A látássérült csecsemők és kisgyermekek korai fejlesztésének két fontos célja van: a szülők kompetenciáinak megerősítése, és a látássérülés fejlődésre gyakorolt hatásainak enyhítése, illetve megelőzése a látássérült kisgyermekek fejlődési sajátosságainak figyelembe vételével. Azt gondolom, mindkét cél elérése érdekében jól használható kiegészítő módszerként a gyermekek testen hordozása.

A látássérült csecsemők és kisgyermekek fejlődése több területen is eltérést mutat a normál fejlődésmenethez képest. Ez nagymértékben megmutatkozik a dinamikus nagymozgások, finommozgások, szenzoros-integráció fejlődésében, melynek az eredménye mozgásos passzivitás lehet. Mivel minden további funkció fejlődése a mozgásfejlődésből indul ki, ennek késése/lemaradása gátolja egészséges fejlődésüket. Egy látássérült csecsemőnek sok mozgásos ingerre, tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy mozgásfejlődése és szenzoros integrációja minél inkább megközelítse a normál fejlődésmenetet. Ha a gondozó személy a kisbabát rendszeresen a testén hordozza, ezzel folyamatos bazális stimulációt nyújt a számára. Folyamatosan stimulálja a bőr receptorait, a proprioceptív érzékelést, a nyaki izomorsókat, a vestibuláris rendszert, ezáltal is segíti a szenzoros integrációt és az agyi érési folyamatokat. Könnyen érzékelhető mozgásmintát nyújt a normál mozgásformákról, testtartásról és mozgásritmusról. Amikor a csecsemő már biztonságosan tudja tartani a fejét, a hordozás függőleges testhelyzete stimulálja a nyakizmokat, ezzel segítve, hogy elkerüljük a látássérült gyermekekre sokszor jellemző lógatott fejtartást.

A szociális készségek és kompetencia alakulásában egy látássérült kisgyermek szintén hátrányt szenved, hiszen el van zárva a látás alapján szerzett viselkedési mintáktól és visszajelzésektől. Beszűkült élet- és mozgástere kevés szociális tapasztalatot nyújt a számára. A kisgyermek hordozás közben folyamatos visszajelzést kap az őt hordozó személy testtartásáról, mozgásáról, testi reakcióiról, mely tapasztalatoktól teljesen el lenne zárva egy játszószőnyegen vagy babakocsiban fekve. A közvetlenül tapasztalt mozgásminta lehetőséget nyújt az utánzásra is. A hordozás közben az őt hordozó személlyel együtt tud megtapasztalni szociális interakciókat, pontosabban érzékelve azok körülményeit is.

A gyermekek beszédfejlődésének és az anya-gyermek kapcsolatnak az egyik alapja a közös figyelmi helyzet: amikor a szülő vagy a gyermek rámutat egy tárgyra, és megnevezi azt, ezzel is fejlesztve a gyermek szókincsét és fogalomtárát. A látássérült kisgyermek nem tud rámutatni az őt érdeklő, vagy ijesztő tárgyakra, történésekre. A hordozás helyzete, a közvetlen testkontaktus lehetőséget teremt erre. Az anya érzékelheti a gyermek testhelyzetének változásából, hogy valami felkeltette a figyelmét, és erre azonnal reagálni is tud. Hordozás közben folyamatosan tudja informálni a gyermeket a körülötte történtekről, az őt körülvevő dolgokról, történésekről. Össze tudja kötni a gyermek által tapasztalt hangokat, rezgéseket azok forrásaival, kialakítva ezzel tapasztalati fogalmakat. A természetes mozgás közben tapasztalt hangok segítik a térhallás és irányhallás kialakulását.  Ezek a tapasztalatok későbbiekben nagy segítségére lesznek a gyermeknek az önálló közlekedés tanulása közben. A hordozott babát sok inger és információ éri, mely segíti a beszédfejlődését és a fogalmak kialakulását. A hordozás folyamatos kommunikációs helyzetet teremt a hordozó személy és a gyermek között. A hordozás közben tapasztalt mozgásritmus alapját képezheti a ritmizálásnak, mely megalapozza később az olvasást és a számlálást is.

A gyengénlátó vagy aliglátó csecsemő számára a hordozott testhelyzet egy más nézőpontot jelent. A normál látási szögből tapasztalhatja meg az általa is érzékelhető vizuális ingereket, melyekhez a szülő közben magyarázatokat is tud fűzni. Egy babakocsiban fekvő kisbaba az utcán leginkább az eget és a fölé hajló faágakat látja, míg egy hordozott baba az őt hordozó személy látószögéből érzékelhet. A hordozó személy segítségével össze tudja kötni az őt érő vizuális és hangingereket, és ezekhez fogalmakat tud kapcsolni.

A látássérült gyermeket nevelő szülők sokszor számolnak be arról, hogy nem érzik magukat kompetensnek szülői szerepükben. Egy sérült gyermek születése súlyos krízishelyzet a család számára, mely befolyásolhatja a szülő-gyermek kapcsolatot is. A látássérült csecsemő reakciói sokszor nehezen értelmezhetők a látó szülők számára. Nem néz a szülőre, nem fordul felé. Nem reagál mosollyal és mozgással, ha a szülő megjelenik. A látássérült kisbaba a szülei hangjára és testközelségére tud reagálni. Amikor egy hangra figyel, a fülével fordul annak irányába, mintegy elfordulva a hozzá beszélőtől, mely elutasításnak tűnhet. Mivel a hang felé indított mozgás képessége sokkal később alakul ki, mint a vizuális inger felé, ezért a szülő hangja felé való nyúlás, fordulás is később jelenik meg, mint a látó kisbabáknál. A szülő-gyerek kapcsolat megerősítéséhez nagy segítség lehet a hordozás. A folyamatos testkontaktus állandó visszajelzést ad a hordozónak és a hordozottnak is egyaránt a másik állapotáról. Testközelbe hozza azok reakcióit, ezzel könnyebbé teszi értelmezését, és mintegy elviszi a figyelmet a vizuálisan elvárt normál reakcióktól. Megerősíti az érintéssel és hanggal történő kommunikációt, így segítve, hogy a szülő és a gyermek között egy olyan kommunikációs csatorna alakuljon ki, ami mindkettőjük számára egyformán értelmezhető, és ezzel megerősíti a kapcsolatukat. A hordozás közben kialakuló testkontaktus olyan hormonális reakciókat indít el, amely csökkenti a stresszt és boldogságérzetet nyújt, amire azt gondolom, hogy nagy szüksége van egy olyan szülőnek, aki gyermeke sérülése miatt súlyos krízist él át.

Szerintem egy sérült gyermeket nevelő szülő számára az is fontos szempont lehet, hogy – megfigyelésem szerint – egy testen hordozott kisbaba sérültsége valahogy kevésbé szembetűnő a többi ember számára. Hordozás közben nem látszik az esetleges mozgásbeli, vagy testi fejlődésbeli elmaradás sem. A baba reakciói is sokkal természetesebbnek tűnnek. Ez nem jelenti azt, hogy a szülő nem fogadja el a gyermeket a sérültségével együtt, csak azt, hogy igyekszik minimalizálni az őt és a gyermeket frusztráló interakciókat.

Véleményem szerint egy látássérült kisgyermek számára a hordozás terápiás hatású lehet a mozgásfejlődésre, térérzékelésre, beszéd és szociális fejlődésre nézve. Segítheti az anya-gyermek kapcsolat megerősödését, egy közös kommunikációs séma kialakulását. Közlekedési tapasztalatokkal megalapozza a gyermek önálló közlekedését és tájékozódását. Természetesen nem váltja ki a korai fejlesztés jól bevált módszereit, de jól kiegészítheti a komplex fejlesztést és tanácsadást.

A sérült kisgyermekek számára sokszor ajánlják fejlesztő terápiaként a lovas terápiát, hiszen a lóval való ritmusos együttmozgás segíti a mozgásfejlődést, a szociális fejlődést, és örömet nyújt. Ugyanezek a fejlesztő hatások érik a kisgyermeket az édesanyja vagy édesapja hátán lovagolva is! Hát miért ne használjuk ki ezt a lehetőséget is?

Felhasznált irodalom:

• Kovács Krisztina: A vakság és aliglátás hatása a korai fejlődésre, In: Gyógypedagógiai Alapismeretek, Szerkesztette: Dr. Illyés Sándor ELTE-BGGYK
• Kovács Krisztina – Kiss Erika: Látássérült kisgyermekek korai és óvodai fejlesztése, nevelése, órai jegyzet ELTE-BGGYK