Bánhidi-Etler Anna vagyok, nő, feleség, 2 szuper minipasi anyukája, és eredeti szakmámat tekintve tanító. És egy kedves anyukabarátom szavaivak élve, a “hordozás nagykövete”. 🙂 Életem során már rengeteg dologba belekóstoltam, s mindig jellemző volt rám, hogy hamar szerelembe tudtam esni, könnyen lelkesedem. Ez a sok fellángolás, mind adott valamit hozzám, ahhoz, aki én vagyok, de a lángok elhalványultak, kihunytak.
A hordozás nem csapott le rám, nem tepert le, lassan, évek alatt csepegett bele az életembe, s mára teljesen átitatta azt. Olyan ez, mint mikor teába citromlevet facsarsz: cseppenként oldódik bele a főzetbe, de az íze átjárja a tea minden cseppjét, s kiteljesíti azt. Úgy érzem, a hordozás nem csupán hozzáadott az énemhez, de kiteljesített, feltárt önmagam előtt, önazonossá tett – nőként, édesanyaként, emberként.
Első gyermekünknél már jelen volt az igényünk, hogy hordozzuk őt, de az ajándékba kapott, kényelmelen és bonyolult kenguru-hordozók sajnos elvették a kedvünket. Második gyermekünk születése előtt már sokkal tudatosabban készültem/-tünk arra, hogy hordozni szeretnénk. És belesétáltunk a hurcizás mocsarába. 😊 Lassacskán a rugalmas kendőn kívül, jóformán minden féle-fajta hordozóeszköz megfordult nálunk, s férjem áldott türelemmel követte, ahogy a lelkesedésemből életmód lett, majd hivatás.
A hordozás számomra a megoldás, a praktikum, egy elnyomott ősi ösztön feltörője, közelség, szeretet-kinyilvánítás, végtelen ölelés. A környékbeli anyukák sorra megtaláltak kérdéseikkel hordozás és egyéb baba-mama témában, s egyre inkább kirajzolódott előttem, hogy szeretnék valahogy segíteni, a saját tapasztalataim átadásán túl, még több támogatást adni ezeknek az édesanyáknak, édesapáknak, és gyermekeiknek. 2021 karácsonyán megkaptam életem egyik legszebb karácsonyi ajándékát: babahordozási tanácsadó képzést a Beli Bubánál, melyet el is végeztem 2022. tavaszán. 2021. nyara óta vezetem Nagykanizsán az Egycipőben baba-mama klubot, s 2022. májusától a Zsebibuba hordozó klubot.
Szeretettel várom mindazon anyukák, apukák, családok felkeresését, akik segítséget szeretnének kapni a hordozással kapcsolatban, akik szeretnék biztosan használni az eszközüket, s megerősödni szülői kompetenciájukban, önbizalmukban.
Egyéni tanácsadás során megismerkedhettek a hordozási eszközökkel, a számotokra szimpatikus eszköznek a használatát elsajátíthatjátok, azt gyakoroljuk, igyekszünk közösen megtalálni a számodra/-otokra legmegfelelőbb eszközt, hordozási módot. Mindeközben a baba igényeihez igazodunk, hiszen körülbelül 1,5 órát vesz igénybe a tanácsadás.
© Copyright 2017 Minden jog fenntartva. Készítette: webcrumbs