Dr. E. Fettweis – Csípőprofilaxis

A csecsemők csípőjének kezelése során használatos olyan kifejezések, mint a „Fettweis-gipsz”, „Fettweis-pozíció” vagy „ülő-guggoló pozíció” elválaszthatatlanul Dr. Ewald Fettweis nevéhez kötődnek. Ezek a fogalmak úgyszólván „márkacikkekké” nőtték ki magukat. Dr. Fettweis a biomechanikai kezelési irányzattal döntően hozzájárult a csecsemőkori csípődiszpláziák és –ficamok kezelési eredményeinek javulásához. Habár nyugállományban– vagyis, jobban mondva „nyugtalansági állományban” – van, Dr. Fettweis-nek továbbra is szívügye a csecsemők csípőjének kérdése. Dr. Fettweis küldött nekünk egy érdekes cikket a csecsemőhordozási technikákról. A cikk kultúrtörténeti és biomechanikai-orvosi szempontból is egyaránt rendkívül érdekes, és egy olyan mindennapi problémával foglalkozik, amelyről sokunknak kell munkája során állást foglalnunk. Álljon hát itt ez az érdekes cikk, mindannyiunk okulására.

E. Fettweis

A babák és a kisgyerekek kendőben vagy más hordozóeszközben való hordozásáról

A Beli Buba Babahordozó Iskola a kiadó és a szerző engedélyével adja közre

Összefoglalás

Kulcsszavak: csecsemők és kisgyerekek hordozása – csípődiszplázia – bonding

Eddig a legtöbb esetben ajánlott volt a csecsemők és kisgyerekek hordozása a csípőízületek fejlődésére gyakorolt jótékony hatása miatt. Ma már a „bonding”, a hordozó és a hordozott közötti kapcsolat miatt is alkalmazzák. A használt hordozási technikák részben ellentmondanak az előbbi szándéknak. Az alábbiakban azokat a biomechanikai feltételeket írjuk le, amelyek a csípőízületekre gyakorolt jótékony hatást kifejtik.

Egyre kedveltebb az a szokás, hogy a kisbabát vagy kisgyermeket az anya, az apa vagy más személy a testén hordozza. Korábban, ha valaki így tett, az már-már egzotikusnak számított. Néhány évtizeddel ezelőtt azokat, akik így cselekedtek, az utcán a járókelők együttérzéssel vagy akár szemrehányással mérték végig vagy szólították meg. A gyerekeket is sajnálták, mivel ilyesmit megköveteltek tőlük.

A szerző ezt a saját lányaitól is tudja, akiknek ő a hordozást ajánlotta. Igazán rosszra akkor fordult a helyzet, ha ezek az anyák a nyilvánosságban még szoptattak is. Időközben azonban az ilyesmi már hozzátartozik az utca képéhez, és alig figyelnek fel rá.

Az ajánlás, hogy a gyerekeket hordozzuk, azon a forrásszöveggel alátámasztott közlésen alapul, amely a japánbéli fejlődésről szól (1), miszerint ezelőtt alig volt csípőficam Japánban, amikor a gyerekeket háton hordozták és szabadon kúszhattak-mászhattak a lakásban, és, miután elhagyták ezt a népszokást, nőtt a csípőficamok száma. Ez lökést adott a csípőficam ülő-guggoló helyzetben történő kezelésének fejlesztéséhez (2).

A hordozást annak az alátámasztott feltételezésnek alapján javasolták, miszerint a hordozás a csípőficam megelőzését szolgálja és támogatja a gyermek csípőízületének születés utáni fejlődését. Ennek megfelelően ortopédusként – érdeklődés esetén – a gyerek szempontjából gond nélkül a hordozás mellett emelhettünk szót. Mindazonáltal időközben elterjedtek olyan hordozási módok, amelyekkel a gyerek csípőízületére való tekintettel nem érthetünk egyet, sőt, amelyekről le kellene beszélnünk a szülőket.

Manapság kétféle oka lehet a gyerekek hordozásának. Az első a már tárgyalt csípőízület-profilaxis. A második abból ered, amit „bonding”-nak neveznek. Ezalatt a hordozó és hordozott közötti szoros kötődést értjük. Az anyáknak és apáknak sokszor érzelmi igényük, hogy maguknál tudják a gyereket. Azt is tudják, hogy a gyerekek nyugodtabbak és elégedettebbek, ha testi kontaktusban vannak velük. Ezek miatt a pszichológusok és sok gyerekorvos támogatja a hordozást. Az itt felsorolt hordozási módok azonban gyakran ellentmondásban vannak az előzőleg megfogalmazott szándékkal. Ezért az alábbiakban megmutatjuk, mely biomechanikai feltételek kedveznek a csípőízület fejlődésének, hogy megkönnyítsük a témába vágó kérdésekre adandó állásfoglalást (4, 5, 6).

Természeti népek, valamint néhány magas kultúrájú nép, ahol hagyomány a hordozás, generációról generációra tudják, hogy hogyan hordozzanak „helyesen”. (1. és 2. ábra).

Ma léteznek hordozási tanácsadók, akiket hordozóiskolákban is képeznek. Itt megtanulható, hogy – ha hordozókendőt használunk – milyen kendőt a legjobb választani (pl. az anyaga miatt) és hogy hogyan lehet azokat megkötni (a hordozóiskolákról ld. a mellékletet). Vannak iparilag előállított hordozóeszközök is. Ezeknél is sokszor tanácsadóra van utalva a szülő.

Sokáig azt hitték, hogy a csípőficam akkor alakul ki, amikor a gyerek elkezd járni, mégpedig egy veleszületett, ún. „menekülő csípővápa” miatt, amely a combcsont felső, gömb alakú végét nem tudja megtartani (3). Mára széles körben érvényesül az a vélemény, hogy a ficam a születés után keletkezik, ha a lábakat a csípőízületben a születés előtti, maximálisan összehajtott helyzetből korán és túl gyorsan kinyújtják, majd emiatt a csípőízület csontosodásának elégtelen kialakulása miatt kificamodnak. A csípővápák eredetileg porcból vannak, majd fokozatosan alakulnak át csonttá. Ez a folyamat a születés pillanatában egyénenként teljesen különböző mértékben előrehaladott, ami azt jelenti, hogy a csontosodás sok esetben még nem elégséges (4). A hordozás, ahogyan az a japánoknál és más népeknél történt ill. még történik is, ideális esetben arra való, hogy megakadályozza a lábak túl korai kinyújtását, ugyanakkor biztosítsa a combcsontfejek középre helyezkedését a csípővápákba, és támogassa a csípővápa porc csontosodását.

A hordozókendők úgy akadályozzák meg a láb túl korai vagy túl erőteljes kinyújtását és úgy támogatják a combcsontfej középre helyezkedését, hogy egészen a térdmedence fölé érnek. A gluteális izomzat ha szabadon dolgozhat, megnyújtja a csípőízületet, így azonban nem tudja hatását, azaz a nyújtást kifejteni. Viszont úgy támogatja a combcsontfej középre helyezkedését, hogy minden összehúzódáskor kidudorodik, és ezáltal nyomást gyakorol a combnyakra és a combcsontfejre a csípővápa irányába (3. ábra). Ezt a következőképpen kell elképzelni: ha be akarjuk hajlítani a könyökízületünket, kitapinthatjuk a musculus biceps mozgását. Ha most a másik kézzel ellenerőt fejtünk ki a hajlítással szemben, akkor egyértelműen kidudorodik, megvastagszik a biceps.

A csípő csontosodásának támogatása akkor adott, ha a combcsontfejre és a csípővápára egyenletesen oszlik el a nyomás, és így hidrosztatikus nyomás keletkezik a porcban, amely a porc csonttá alakulását idézi elő. Így tehát a hordozókendőben minden, a láb kinyújtására tett kísérlet egyben jó módja a combcsontfej középre helyezésének, valamint a csípő érése ill. csontosodása támogatásának. A 60-as évek végén – 70-es évek elején a szerzőnek feltűnt, hogy azok a gyerekek, akiket hason fektettek, gyakrabban szenvedtek csípőficamban. Akkoriban Amerikából elterjedt egy divat, miszerint a gyerekeket hasra kell fektetni. Ez pont ellentétben állt az általam ajánlott ülő-guggoló tartással. Ebből egy rövid irodalmi-tudományos vita kerekedett (6, 7, 8). Az itt leírt biomechanikai feltételek nem, vagy elégtelenül voltak ismertek. Ezek azonban megmagyarázzák, hogy a hason fektetett gyerekek miért hajlamosak csípőficamra. Az ő esetükben a csípőízület passzívan nyújtott, és a gluteális izmok korábban leírt kedvező hatása messzemenően semmissé válik.

Mi tehát a terpesztés és a behajlítás legkedvezőbb mértéke? Annak idején a Japánban szokásos háton hordozással kapcsolatban a japán szerző (1) azt gondolta, hogy az akkoriban favorizált Lorenztartás az, amit a baba felvesz, amikor hordozzák. A publikációjához csatolt ábrák azonban nem ezt mutatták (1. ábra).

Egy esetben sem 90 fokos volt a terpesztő szög, hanem lényegesen kevesebb. Ezen felül a kisebb gyerekeket a testvéreik is hordozták, akiknek keskenyebb hátuk van. A valószínűleg leggyakoribb hordozási mód oldalt „a csípőn”, azaz a medence gerincén történik, ami legtöbbször több, mint 90 fokos hajlítást eredményez (3. ábra). Későbbi vizsgálatok tanúsága szerint a 110-120 fokos hajlítás (guggolás) és a 40 fokos terpesztés a középvonaltól kifelé (abdukciós szög) különösen kedvező, mert ekkor a combnyak tengelye közel merőlegesen áll a csípőízület bemenetének minden szintjéhez, és így különösen kedvezőek a feltételek a csontmag képződéséhez (9). Egyébként a kívánatos mértékű hajlítás és terpesztés természetesen függ a gyermek életkorától és a hordozó testméretétől. Szintén különbséget kell tennünk az optimális érték és az akörüli ingadozás között. Ez összehasonlítható az autópályán megadott „sebességirányértékekkel”. Az abdukció (a test középvonalától eltávolító mozgás, a ford.) lehetőleg ne haladja meg az 55 fokot. A középállást meghaladó addukció (a test közepe felé közelítő mozgás, a ford.) veszélyes a csípőre nézve, mert ekkor a combcsontfej a csípővápa peremére nyomódik, és károsíthatja azt.

Ha szemünk elé képzeljük a hordozásnak ezen biomechanikai feltételeit, akkor egyszerű megítélni, hogy bizonyos hordozási módok kedvezőek-e a csípőízületek számára, vagy elvetendőek. A háton való hordozás, arccal a hordozó személy felé, terpeszben lévő lábakkal kedvező. Az olyan háton hordozás, amikor az arc a hordozónak háttal van, csak nyújtott lábakkal lehetséges. A lábak súlya ilyenkor nyújtja azokat. A gyerek alig tudja aktívan behajlítani őket, a gluteális izmok jótékony hatása részben semmissé válik. Ez hasonló a hason fekvéshez. A hason, arccal a hordozó felé való hordozás történhet lelógó, kinyújtott lábakkal, ami rossz. Vannak azonban olyan hordozási technikák, amikor a kendőt olyan módon csomózzák meg, hogy a lábak a követelményeinknek megfelelően vannak behajlítva és terpesztve. Ugyanígy vannak megfelelő hordozóeszközök is (3. ábra)

Ez a testhelyzet kedvez a csípőízület fejlődésének: jó 90 fokban behajlított lábak, terpesz a megfelelő terjedésén belül, a stég szorosan a térdízület fölött ér véget. (A szerkesztő megjegyzése: az ehhez hasonló eszközökben, ahogy a képen is látszik, könnyen az optimális tartomány legszéléhez közelít a baba tartása, ezért javasoljuk járásig a jól megkötött szövött hordozókendő használatát inkább.)

A hason, arccal kifelé való hordozás a hozzá hasonló, háton való hordozással azonos megítélés alá esik, így elvetendő (4. ábra).

Egyik sem támogatja a csípőízületek fejlődését.

A lábak a csípőízületekben nyújtottak. Ez a testhelyzet hasonló megítélés alá esik, mint a hason fekvés.

Az oldalt, a csípőn történő hordozás a lábak 90 fokos vagy nagyobb fokú behajlítása és a megadott mértékű terpesztés mellett kedvező (2. ábra).

Speciális helyet foglal el a hordozási technikák között a bölcsőszerű, a has előtt fekvő helyzetben történő hordozás (5. ábra). Ebben a testhelyzetben a lábak csak mérsékelten vannak behajlítva, és fennáll az egyik vagy mindkét láb addukciójának veszélye. Ezt a pozíciót a születés utáni pár napon ajánlják. Azonban a gyerekeket a megkötés helyes kivitelezése, a fej megtámasztása és erősebb csípőhajlítás mellett már röviddel a születésük után is lehet függőleges helyzetben hordozni.

A hordozásnak vannak bizonyos nüánsznyi részletei, amelyekre oda kell figyelni. Ez leginkább a térdízület mozgathatóságára vonatkozik. Ezeknek szabadon mozgathatónak kell lenniük. Attól függően, hogy a kendő hogyan van megkötve, egy kendőréteg a térdízület alá is érhet, megakadályozva ezzel a térd behajlítását. Ezzel az ischiocrurális izomzat folyamatos nyújtását érjük el, amelynek a folyamatos nyújtása a csípőficam kialakulásában játszik szerepet farfekvéses születés esetén.

A karok szabadon mozoghassanak és a légzést ne akadályozzuk. Ne korlátozzuk be a csecsemőt jobban, mint az feltétlenül szükséges. 9 hónap után örül a frissen nyert mozgástérnek. Ezt az örömet világosan láthatjuk a mimikájából és a rúgkapálásából!

A másik probléma a hordozás hatása a hordozó személyre. Ez elsősorban annak gerincét érinti. És ez attól függ, hogy a gyerek súlya az egyik vállra nehezedik vagy a törzsre. Előbbi legtöbbször a csípőn való hordozáskor történik. Ez főleg akkor kedvezőtlen, ha a hordozó személynek oldalirányú gerincgörbülete van, de akkor is, ha a nyaki gerincével vannak gondjai. Természetesen lehet váltogatni az oldalt. Van egy új segédeszköz is, amely ilyenkor egyenletesen elosztja a súlyt a medencére. Gyakran elől, a hason is megcsomózzák a szíjakat.

Nézetem szerint ezen a téren még szükség lenne speciális vizsgálatokra. (A szerkesztő megjegyzése: minden olyan esetben, mikor eltérés tapasztalható a szülő vagy a baba esetében, különösen fontos szakember(ek) bevonásával, személyes tanácsadáson kiválasztani a megfelelő eszközt és hordozási módot.)

Megjegyzések a hordozóiskolákról és a hordozási tanácsadókról

A hordozóiskolák nem nyilvános-jogi intézmények. Privát alapítású intézmények, amelyek azonban részben nevükkel és logójukkal védték le magukat. Feladatukat abban látják, hogy terjesszék a hordozást és hordozási tanácsadókat képezzenek ki. A hordozási tanácsadó nem egy külön hivatás. Képességeiket és ismereteiket önképzéssel, az irodalom (10) tanulmányozásával, a másokkal kialakult kapcsolatokból és a hordozóiskolákban szervezett képzések látogatásával szerezték meg. Utóbbiak részben olyan okleveleket adnak ki, amelyekkel aztán tulajdonosuk jogosult hordozási tanácsadóként az illető hordozóiskola logóját használni. Különböző foglalkozású emberekből tevődnek össze, mint pl. gyerekápolónőkből, bábákból vagy a téma iránt érdeklődő édesanyákból.

Néhány hordozóiskola:

• Die Trageschule®, Netzwerk für Trageberatung (Hordozási Tanácsadási Hálózat): www.trageschule-dresden.de
• Trageschule NRW: www.trageschule-nrw.de
• Trageschule Mettmann: www.trageschule-mett-mann.de
• ClauWi – Kinderspielsachen, Geschwister- und Trage-schule®: www.clauwi.de

A hordozóiskolák részben a náluk kiképzett tanácsadókból hálózatot építenek ki. (A szerkesztő megjegyzése: Tanácsadóink és iskolánk célja nem merül ki a hordozás népszerűsítésében, fontosnak tartjuk az anatómiailag helyes tartás biztosítását is megismertetni a szülőkkel. Tanácsadóink képzésük során változatos módokon adják tanúbizonyságát elkötelezettségüknek és nagy tudásuknak, melyet évente megrendezett országos konferenciánkon és  a negyedévente megrendezett helyi találkozókon bővítenek.) Az elsőként megnevezett „Die Trageschule Dresden®“ nemzetközi hálózata több, mint 400 tanácsadót foglal magába 15 európai országban. Az iskola támogatja az interdiszciplináris eszmecserét és befektet publikációkba. Kidolgoztak és folyamatosan dolgoznak kis a gyerekek hordozására vonatkozó alapvető, valamint a különleges helyzetekre alkalmazható orvosi mértékeket. A hordozóiskolának saját orvosi tanácsadói vannak és kétévente konferenciát szervez, amelynek a megnevezése „Dresdner Tragetage“ („Drezdai Hordozós Napok”). Online folyóiratot is adnak ki. Címeik sokszor bábáktól megszerezhetők.

Irodalom

1. Nagura, S.: Angeborene Hüftverrenkung und Volksgewohnheit. Zenralbl. Chir. Nr. 23 (1940) 1042 – 1050.
2. Fettweis, E.: Sitzhockstellungsgips bei Hüftgelenksdyspla-sien. Arch. Orthop. Unfall-Chir. 63 (1968) 38 – 51.
3. Lorenz, A.: Die sog. Angeborene Hüftverrenkung. Ihre Pathologie und Therapie. Enke Stuttgart, 1920.
4. Fettweis, E.: Die Behandlung des kindlichen Hüftluxationsleidens in Sitzhockstellung nach Fettweis in D. Tönnis (Herausg.): Hüftluxation und Hüftkopf-nekrose. Enke Stuttgart (1978) 30 – 53.
5. Fettweis, E.: Über muskelmechanische und biomechanische Bedingungen der Sitz-Hock-Stellung bei der Behandlung des kindlichen Hüftluxationslei-dens. Orthop. Praxis 8 (1991) 477 – 481.
6. Fettweis, E.: Zur Prophylaxe des kindlichen Hüftluxationslei-dens Z. Orthop. 109 (1971) 905 – 911.
7. Mau, H.: Bemerkungen zu E. Fettweis: „Zur Prophylaxe des kindlichen Hüftluxationslei-dens.“ Z. Orthop. 110 (1972) 270 – 271.
8. Fettweis, E.: Erwiderung auf die Bemerkungen von H. Mau über die Arbeit des Verfassers „Zur Prophylaxe des kindlichen Hüft-luxationsleidens.“ Z. Orthop. 110 (1972) 272 – 275.
9. Büschelberger, H.: Ätiologie, Prophylaxe und Frühbehand-lung der Luxationshüfte. Beiträ-ge zur Orthopädie und Traumatologie 11 (1964) 535 – 548.
10. Kirkilionis, E.: Ein Baby will getragen sein. Kösel, 1999.

A szerző címe:

Dr. med. E. Fettweis Facharzt f. Orthopädie Chefarzt i.R.der orthopädischen Klinik des Vinzenzheims Schleckheimer Str. 118 D-52076 Aachen

E-Mail: ewald.f@t-online.de

Forrás: Orthopädische Praxis 46. évf. 2. szám/2010., közreadjuk a kiadó engedélyével

Fordította: Haffnerné Czeglédi Eszter

Lektorálta és szerkesztette: Turi Nagy Éva és Aggot Eszter