Zsófi vagyok, kétgyermekes anya, önkéntes szoptatási segítő, gyermekágyas dúla és hordozási tanácsadó.
Mindkét gyermekemet kezdetektől hordoztam, napi szinten nagyjából másfél éves korukig, utána pedig alkalmi jelleggel. Sokféle hordozóeszközt kipróbáltunk, ezáltal megtapasztalhattam, hogy mennyire nincs egyetlen univerzális megoldás sem, ami minden életkorban, minden évszakban, mindenkinek beválik. Viszont ami biztos, hogy a hordozás egy teljesen más univerzumba repíti az embert, nagyban megkönnyítve ezzel a kisgyermekes családok életét.
Soha nem fogom elfelejteni, amikor vettem egy nagy levegőt és az esélytelenek teljes nyugalmával, magamra kötöttem az órák óta vígasztalhatatlanul síró gyermekemet, lesz, ami lesz alapon, fogtam a kutyát és elindultunk itthonról a házunk mögötti szőlőbe sétálni. Nem telt el pár perc és az addig magán kívül lévő gyermek édesen szundikált a mellkasomon. Elmondhatatlanul boldog voltam, hogy végre sikerült találni egy olyan megoldást, ami segített megnyugtatni, a séta alatt én is kiegyensúlyozódtam, és a kutya is jól járt. 🙂 A babakocsit az első hónapokban nem szerette egyik gyermekem sem, egy darabig még próbálkoztam vele, de amikor már sokadjára toltam haza (a hegyre) az üres babakocsit, rajtam hordozóban a gyerekkel, akkor inkább eltettem egy időre. Később a sportülésben aztán már egészen jól elvoltak, ami jól is jött, amikor már ketten lettek és így tudtam variálni, hogy ki mikor, hol utazzon, hogy eljussunk ahová kell. Autót csak ritkán, inkább városon kívüli utakhoz használok, városon belül sokat gyalogolok, buszozok velük.
A hordozós életforma egy olyan semmihez sem hasonlítható élményt ad, amit receptre írnék fel minden kisgyermekes családnak. A testközelség adta boldogsághormon-löket és a szabadságérzet megtapasztalása sokkal de sokkal könnyebbé tudja tenni ezt a kihívásokkal teli időszakot.
A nagy (4 éves :)) lányom már csak ritkán hordozódik, de rendszeresen kéri, hogy vegyem ölbe legalább pár pillanatra, amíg megnyugszik. Ilyenkor felkiált: “Kiegyensúlyozás!” És közben egyensúlyba kerülünk, ő is – és én is. 🙂
A tanácsadás 1,5-2 órát vesz igénybe. Ennek során megismerkedhetsz különböző eszközökkel, majd az általad választott eszköz használatát is elsajátítod.Természetesen végig figyelemben tartva a baba igényeit. A gyakorló eszközt biztosítom, hogyha szükséges, illetve egy hétig maradhat nálatok kipróbálásra. Ha szükségét érzed akkor segítek a hordozó eszköz beszerzésében is. A tanácsadás után bátran írhatsz, ha kérdés merül fel és a folyamat egy online konzultációval (20 perc) zárul.
© Copyright 2017 Minden jog fenntartva. Készítette: webcrumbs