Az első vajdasági babahordozási tanácsadó története

Írta: Góbor Szénási Anna

Amikor az első babámat vártam 2008-ban, a környékemen (a Vajdaságban) még senkit sem láttam hordozókendőben hordozni. Egyik alkalommal, amikor Budapesten jártam, és épp felszálltam a villamosra, arra lettem figyelmes, hogy egy anyuka szalad, hogy elérje a villamost. Sikerült neki beugrania még mielőtt bezáródott volna az ajtó, s előttem állt meg. Akkor vettem észre, hogy rajta van a babája, aki édesen aludt egy hordozókendőben. Olyan összhangban voltak, olyan kiegyensúlyozottságot sugároztak, hogy szinte megbabonáztak. Előtte még nem láttam ilyet, és az első gondolatom az volt, hogy ez biztos a kendőnek köszönhető. „Nekem is kell egy ilyen!” – mondtam a nővéremnek, akivel rögtön utánanéztünk az interneten. Nem is tudtuk, hogy mi a pontos neve. Beírtuk hát, hogy babakendő, s már néztük is az első honlapot, amit kiadott. Ott tudtam meg, hogy ezt a kendőt többféleképpen lehet használni, s hogy ajánlott a leghosszabbat megvenni, mert az az apukára is jó lesz, és minden kötést meg lehet vele kötni. Amikor ezt elolvastam, nem is gondoltam volna, hogy többféleképpen lehet használni és különben is, minek bonyolítani, aztán később rájöttem, hogy mennyire praktikus eszköz ez az egyszerű kendő.

Megvettük. Még mielőtt megérkezett volna a kendőm, egy kedves egri szülésznő ismerősöm megmutatta nekem, hogyan kell használni. Amikor a saját kendőmmel próbáltam a plüssmacit magamra kötni, elbizonytalanodtam, mert nagyon hosszú volt, és bonyolultnak tűntek a kötések. Miután megszületett a kislányom, nagyon boldogok voltunk. A családom mindenben támogatott a gyermekágyi időszakban, így tényleg csak a babámmal foglalkoztam, de egy idő után már sok volt, hogy mindent megcsináltak körülöttem. Szerettem volna visszatérni a mindennapokba, úgyhogy magamra kötöttem a babámat, s kettesben elmentünk a közeli boltba. Micsoda szabadság! Bevásároltam, s közben ő nyugodtan aludt rajtam. Soha nem feledem el azt az érzést! Így lassan rájöttem, hogy otthon mindent meg tudunk csinálni mi ketten. Legjobban azért szerettem a kendőben vinni őt, mert egyrészt ő jól érezte magát rajtam, másrészt mindent látott, amit csináltam (és persze közben magyaráztam is neki), úgy tanult, hogy nem tanítottam, egyszerűen csak együtt voltunk.

Amikor már 10 kiló feletti lett a súlya, nehéz volt őt elöl hordozni, de sajnos nem tudtam a hátamra kötni. Ez igazán elszomorított. Hogyhogy nekem ez nem megy? Néztem a videót, nem volt bonyolult a mozdulatsor, nekem mégsem sikerült leutánozni. Valami hiányzott. Ekkor ajándékba kaptam egy hordozókendő-tanfolyamot a nővéremtől, így amikor legközelebb Budapesten jártam, elmentem egy babahordozási tanácsadóhoz. Az a másfél óra, amit ott töltöttem, mindent megváltoztatott. Sok plusz információt kaptam, amit addig nem is tudtam (például abban a leírásban, amiből tanultam, egy szó sem volt arról, hogy oda kell figyelni arra, hogy a térdek magasabban legyenek a baba fenekénél, vagy hogy sávonként kell meghúzni a kendőt, ami ugye alapismeretnek számít), megtanultam a hátamra kötni a kislányomat, és a visszajelzések alapján nagyon megnőtt az önbizalmam, ami a hordozást illeti. Ennek köszönhetően napi szinten visszatért a hordozás az életünkbe, és kiegészítette a napjainkat.

A környezetemben lévő édesanyák érdeklődtek a kendővel kapcsolatosan, megmutattam nekik, hogyan kell használni, s ez indított el azon az úton, hogy szeretnék a hordozással mélyebben foglalkozni. A saját tapasztalatomból indultam ki, hogy nekem mennyi kérdésem volt a hordozásról, de errefelé senkinek sem tudtam feltenni őket. Budapestre kellett utaznom, ahol a tanácsadóval való találkozás összehasonlíthatatlanul többet adott, mint az összes videó és leírás, amit előtte láttam és olvastam. Ez volt a kulcs: az élő kapcsolat. Ez nincs nálunk. Mennyivel alaposabb tudást szerezhetnek a családok, ha a saját tempójukban tanulhatják meg a hordozóeszköz használatát, ha van, aki visszajelez nekik a tanulási folyamatban, és utána is reflektál az esetleges hibákra, vagy egy-egy tanáccsal még kényelmesebbé teszi számukra a hordozást! Így jutottam el oda, hogy jelentkezzek a Beli Buba Babahordozó Iskola hordozókendő-tanfolyamvezető képzésére. A képzésen olyan sokat tanultam, hogy az elvégzése után egy hónapig ülepedett le bennem a rengeteg információ. Kapcsolatba léptem a helyi mentálhigiénés alapítvánnyal, amely teret biztosított ahhoz, hogy megismertessem a családokat a hordozással, a hordozókendővel. Mindig hálás leszek nekik ezért!

Hogy miért írtam le ilyen részletesen a történetemet? Azért, mert arra szeretnék rámutatni, hogy ez alatt a tíz év alatt mennyit változott a hordozóeszközök világa és a babahordozáshoz való hozzáállás (itt elsősorban a vajdasági hordozós világra gondolok). Ha azt mondjuk, hogy hordozóeszköz, a legtöbb embernek még mindig a kenguru jut az eszébe. Amikor a kendőben hordoztam a kislányomat, mindenki csak álmélkodott, mert addig nem láttak ilyen típusú hordozót. A védőnőm is csodálkozott, amikor mutattam neki, hogyan kerül rám a kisbabám, és csak annyit mondott, hogy ez bonyolult, majd megdicsért, milyen ügyesen csinálom. Az első tanfolyamaimat az ismerőseimnek tarottam, és sokat beszélgettünk arról, hogy mi a különbség a kendő és a kenguru között. Miért optimálisabb a kendőben hordozni a babát, mint a kenguruban, meddig hordozunk elöl, miért nem javasolt a kifelé hordozás. Később alkalmam volt a szabadkai kismamasuliban is előadást tartani a hordozás jótékony testi-lelki hatásairól, majd felkértek, hogy meséljek a topolyai szülésre felkészítőkön is a hordozásról. A családoknak lehetőségük volt kipróbálni a hordozókendőt. Ezeken az előadásokon sok új információt hallottak a kismamák és a kispapák (néha az volt az érzésem, hogy túl sokat is), de azt mindig hozzátettem, ha mást nem, akkor azt jegyezzék meg, hogy kifelé nem javasolt a babák hordozása. Volt, aki hálás üzenetet írt, hogy annak idején felhívtam a figyelmét a kendőre, de olyan anyuka is akadt, aki a közösségi oldalra kenguruban kifelé hordozott képet töltött fel. Szomorúan láttam az egyik közeli ismerősömet (akinek megtanítottam a kendő használatát, átbeszéltük a fenti kérdéseket), ahogyan a kenguruban kifelé hordozza a babáját, s ezt azzal magyarázta (pedig nem tettem szóvá), hogy a férje szerint a kenguru sokkal praktikusabb. Az ilyen helyzeteket akkoriban kudarcként éltem meg.

Az évek során megtanultam különválasztani a saját tapasztalatomat és meggyőződésemet a családokétól. Az, hogy szerintem a kendő a legoptimálisabb hordozóeszköz, nem azt jelenti, hogy másnak is az. Ma már nagyobb hangsúlyt fektetek arra, hogy megismerjem a családot, az igényeiket, az elképzelésüket, majd az alapján próbáljuk ki a hordozókat (természetesen szakmai szempontokat figyelembe véve), így a saját tapasztalatuk alapján választanak hordozót. Ennek köszönhetően sokkal elégedettebbek ők is, mert a mindennapjaik részévé válik az adott eszköz, nekem pedig megtelik a szívem örömmel, amikor látom, hogy boldogok, a babájuk kiegyensúlyozott, vagy ahogy egy kedves barátnőm szokta mondani: a hordozó egy joker, ami mindig beválik, ha nyűgös a babája.

Közben fejlődött a hordozóeszközök világa, egyre több olyan hordozóval ismerkedhettünk meg, amelyek ortopédiailag megfelelően támasztják meg a baba fejét, gerincét, lábait, alkalmazkodnak a baba testéhez, méreteihez. Gondolok itt az állítható csatos, félcsatos, mei tai, onbu hordozókra. Persze rajtuk kívül is van még többféle hordozó, de azért emelem ki ezeket, mert velük van a legtöbb tapasztalatom, és ezek azok a hordozók, melyeket a szabadkai hordozós klubban ki lehet próbálni. Bevallom őszintén, elejében nehezen fogadtam el ezeket a formázott hordozókat, mert én annyira szeretem a kendőt, hiszen egy kendőt rendkívül sokféleképpen lehet használni, de mivel olyan nagy teret hódítottak, egyre többen úgy kerestek meg, hogy szeretnék hordozni a babájukat, de nem kendőben, így nyitottam én is az új felé, s beszereztem őket, megismerkedtem velük, tapasztalatot szereztem általuk.

Közben megszületett a második kislányom is, és vele mindenféle hordozóeszközt kipróbáltunk, a rugalmastól kezdve a csatosig, természetesen figyelembe véve a mozgásszervi fejlődését. Így sokat aludt rugalmas, karikás és persze hosszú szövött hordozókendőben, majd amikor nagyobb volt, a mei tai-ban, azután kipróbáltuk a csatost, a félcsatost és az onbut is, de ezek nekem nem voltak kényelmesek, így hosszútávon nem váltak a mindennapjaink részévé. Az idősebb lányomat csak kendőben, míg a kicsit mindenfélében hordoztam. Mekkora különbség ez! Amikor otthon voltunk, akkor a hosszú kendőben volt, de amikor útra keltünk, akkor inkább a mei tai-t részesítettem előnyben. Nekem könnyű volt ezt így megoldani, mert többféle hordozó lakik a szekrényemben, s azt veszem elő, ami az adott helyzethez leginkább alkalmas, de ha egy család nem szeretne beruházni ennyiféle hordozóba, akkor mi a teendő? Melyik az a hordozó, amelyik igazán alkalmazkodni tud a mindennapjaikhoz? Ez teljesen egyedi, mert ahogy mi sem, úgy a (formázott) hordozók sem egyformák, és nem érezzük ugyanolyan kényelmesnek őket. Van mindenféle: vékonyabb, közepes vagy vastagabb szövésű kendő, rövidebb és hosszabb, karikás, melynek szintén megválogathatjuk a hosszát és a karikái méreteit is, kemény vagy puha derékpántú, párnázott vagy párnázatlan vállpántú formázott hordozók, mindenhol állítható bodyrész, vagy csak amelyiknek a terpeszszélességét tudjuk állítani és még sorolhatnám. Amikor valaki megkérdezi tőlem, hogy melyik hordozót ajánlom, mindig meghívom a klubba vagy személyes tanácsadást javaslok, mert nagyon sokat tudunk erről beszélni, sokat lehet róla olvasni, hogy mikor melyik hordozó ajánlott, milyen szempontokra javasolt odafigyelni vásárlás előtt, de az igazi információt a testünk adja meg, az a visszajelzés, amikor megtapasztaljuk a saját babánkat, ahogy rajtunk van. Ezért szeretem annyira a próbahordozást!

Ezzel kapcsolatosan sok történet jut eszembe, megosztanék párat. Nem olyan rég egy olyan édesanya jött el a klubba (előtte még sosem járt ott), aki rugalmas kendőben hordozza a 6,5 kilós kisfiát. Mesélt arról, hogy mennyire kényelmes neki, mennyire szeretik mindketten a kendőt. Amikor mondtam neki, hogy a rugalmasban 7 kilogrammig javasoljuk a hordozást, meglepődött. Javasoltam neki, hogy próbálja ki a szövött kendőt, csak hogy tapasztalja meg, hogy szerinte van-e különbség a kettő között. Amikor kipróbálta, csak állt és láttam az arcán, hogy nem akarja elhinni. Nagyon kényelmes volt neki. Említettem neki, hogy lehetősége van bérelni egy kendőt, kicsit bizonytalannak láttam. Másnap jelentkezett, hogy mégis csak kibérli a kendőt, mert annyira nagy hatással volt rá, és utána vett is egyet maguknak.

Egy másik anyuka a második babáját szerette volna hordozni, de kikötötte, hogy nem akar kötözni. Valami olyat mutassak neki, ami egyszerű. Tetszett neki a karikás kendő, de valahogy nem állt a kezére. Elővettem egy baby tai-t, először kétkedve fogadta, mert hát azt is kötözni kell, de miután kipróbálta a próbababával, egyértelmű volt számára, hogy az kell neki. A kisbabáját magabiztosan kötötte magára és nagyon boldog volt. Egy hét múlva már a saját baby tai-ukban hordozta a kicsit, aki békésen aludt rajta, az anyuka pedig nagyon elégedett volt.

Tavaly és tavalyelőtt nyáron Szabadka főterén egy fesztivál keretén belül volt kialakítva egy hordozós kuckó, ami nagyon jó hangulatú volt, és sokan megfordultak ott. Természetesen próbahordozásra is lehetőség volt, és a családok éltek is a lehetőséggel. Egy fiatal pár is elsétált mellettünk, babakocsiban tolták az egyhónapos babájukat. Az apuka büszkén mondta, hogy már ők is kipróbálták a hordozót, ott van a babakocsi aljában a kenguru. Mikor elmondtam neki, miért nem javasoljuk a kenguruban való hordozást, nagyon meglepődtek, hiszen a boltban, ahol vették nem ezt mondták, és a leírásban sem ez áll. Nyitottak voltak arra, hogy kipróbálják a karikás kendőt. Az anyuka teljesen átalakult, olyan szépek voltak, ahogy összesimultak a babával. Nagyon kényelmes volt neki. Az apuka többször is megkérdezte, hogy: biztos kényelmes? Nem jobb a kenguru? Ezek szerint hiába vették meg? Mit csináljanak vele? Erre az anyuka csak annyit mondott, hogy „eladjuk és veszünk egy karikás kendőt.” Így is lett. Ezen a fesztiválon akadt olyan apuka, aki a 7 hónapos kislányát elöl hordozta egy csatos hordozóban. A kislány épp aludt rajta. Beszéltünk pár szót, mondtam nekik, hogy háton kényelmesebb lenne ekkora lánykát hordozni. Pár óra múlva ismét elsétáltak a kuckó előtt, akkor a kislány már az apuka hátán volt. Az egyik anyuka, akinél személyes tanácsadáson voltam, s a hordozás nagyon „bejött” neki, azóta minden kedves várandós barátnőjének egy karikás kendőt ajándékoz.

Egyszer történt meg velem, hogy egy édesanya eljött hozzám tanácsadásra, először én kötöttem rá a babáját, és teljesen ledermedt. Csak annyit tudott mondani, hogy ez neki nem jó, és vegyük le. Elmondta, hogy nagyon csalódott volt magában, mert sokat olvasott a hordozásról, hogy a hordozott babák kevesebbet sírnak, kiegyensúlyozottabbak és szeretné, ha az ő babája is kiegyensúlyozott lenne. Átbeszéltük a hordozás és az érintés közötti hasonlóságokat, a testkontaktus testi-lelki kötődésre gyakorolt pozitív hatását. Arról is beszéltünk, hogy attól, hogy nem hordozóban hordozza a babáját, még ugyanolyan jó anyuka, mint aki hordozóban hordoz, és ami ennél is fontosabb, hogy a kézben való hordozás során is testkontaktusban van a baba, és tulajdonképpen ő is hordoz. Javasoltam neki, hogy amikor nagyobb lesz a babája, akkor játszanak dócsi paprikás háton hordozós játékot, azt a kicsit nagyon szeretik. Ez megnyugtatta őt.

Voltam egy olyan családnál is, ahol az anyuka szerette volna bevonni az apukát is a hordozásba, aki ugyan szkeptikus volt, mégis megpróbálta. Gyakoroltunk a rugalmas kendőjükkel és a karikással is, de nem ment nekik a használata. Másodszor is elmentem, akkor csak az anyuka volt, aki kitartóan gyakorolt, de nagyon bizonytalan volt. A kisbaba elaludt rajta, nem győzött csodálkozni, hogy mennyire jó érzés ez. Megbeszéltünk egy harmadik alkalmat is, hogy együtt menjünk ki a lakásból, mert nem merte megtenni egyedül ezt a lépést. Másnap lemondta a találkozást, és azután nem jelentkezett. Egy évre rá összefutottam vele a városban, akkor mondta el, hogy sem a férje, sem az édesanyja nem támogatta ebben, ő pedig nem érzett magában erőt, hogy harcoljon velük. Láttam a bizonytalanságát, valahol legbelül éreztem, hogy nem fogja hordozni a babáját. Sokszor eszembe jutottak, sokat gondolkoztam azon, hogy mit tehettem volna még, hogy segítsek neki.

A minap pedig kaptam egy kedves üzenetet egy olyan anyukától, aki kipróbált egy félcsatost, és másnap küldött egy fényképet, ahogy a babája alszik a hátán a félcsatosban, azzal a kísérőszöveggel, hogy: „Szuper ez a hordozó! Nem is érzem, hogy rajtam van a babám. Mennyi szabadidőm lett hirtelen!”

A legkedvesebb történet számomra a férjemmel kapcsolatos. Ő a nagyobb lányunkat akkor hordozta, amikor nagyobbacska lett, és persze én kötöttem a hátára. A kislányunkat pedig születése óta hordozta ő is. Egyik alkalommal, amikor ment a nagyobb lányunkért az iskolába (ami 3 utcányira van tőlünk) mondta, hogy kell a picinek a friss levegőn lenni, így majd őt is elviszi. Kössem rá. Mikor mondtam neki, hogy megtanítom, hogy egyedül is magára tudja kötni a babát, hárított, hogy minek, hisz tudom én, elég az. Ez így is működött. A kislányunk 2,5 éves volt, amikor túrázni mentünk. A kislány az apja hátán szeretett volna „utazni”. A felvételnél segítettem, de a levételt már egyedül csinálta, s legközelebb teljesen egyedül vette a hátára a kislányt, anélkül, hogy külön tanítottam volna. Nagyon büszke vagyok rá!

A tanácsadói képzés elvégzése után sokat dolgoztam azon, hogy felhívjam a babahordozás testi-lelki hatására a családok figyelmét. Eleinte azon volt a hangsúly, hogy nem kényeztetjük el a babát azzal, ha dajkáljuk, ha felvesszük, amikor sír, mert sokszor tapasztaltam azt, hogy a nagyszülők elbizonytalanítják az újdonsült szülőket ezzel a tévhittel. Ilyenkor igyekszem megerősíteni a szülőket, hogy jól csinálják még akkor is, ha nem ugyanazt teszik, mint a saját szüleik. Fontosnak tartom, hogy a szülők megértsék, miért igénylik annyira a babák, hogy testkontaktusban legyenek, így könnyebben rá tudnak hangolódni a gyermekükre. Két évre rá szerveztük meg először Szabadkán a Babahordozás Hetét, amit azóta minden évben megrendezünk. Három alkalommal Szabadka főterén még hordozós tánccal is megleptük a járókelőket. Nagyon izgalmasak voltak a táncpróbák, jó hangulatban teltek el, sokat nevettünk, a babák pedig jókat aludtak rajtunk. Az anyukák élvezték, hogy kimozdulhatnak egy olyan helyre, ahol mozoghattak és jól érezték magukat. Erre hivatott a hordozós klub is, ahová nem csak azok a családok járnak, akik hordoznak, hanem nyitott minden kisgyerekes család számára. Ott a hangsúly a tapasztalatcserén van. A hordozós klub és babás játszóház egy közösségi tér, ahol jókat beszélgetnek azok az anyukák is, akik hordozzák a babájukat és azok is, akik nem, akik azáltal, hogy sokat vannak kettesben otthon a babájukkal, szeparálva érzik magukat a külvilágtól. Mindig nagyon örülünk, amikor egy-egy apuka is eljön, és ő is be tud csatlakozni a beszélgetésbe, megosztja a tapasztalatait. Mert szerintem az a legfontosabb, hogy tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van, akire számíthatunk a szűkebb és a tágabb környezetünkben is!

Hogy mi mindent kaptam a hordozástól? Önbizalmat, szabadságot, kapcsolódási lehetőséget. Ha visszatekintek 11 évvel ezelőtti önmagamra, mondhatom, hogy rengeteget változtam, s ebből sokat a hordozásnak is köszönhetek. Segített abban, hogy nyitott legyek arra, hogy megismerjem a lányaimat olyannak, amilyenek ők valójában, segített abban, hogy biztonságos kötődés alakuljon ki közöttönk. Talán ez a legfontosabb számomra. A családokkal való kapcsolódásban is sokat segített, hisz miden család más. Megtanított, hogy nyitott legyek az igényeikre, hogy meghalljam, mit szeretnének kapni a hordozástól, és ebben támogatni tudjam őket. Azt szeretném, hogy a baba születése után megtalálják az új egyensúlyt, a biztonságot, s a kendő ebben nagy segítséget tud nyújtani. A kendő és a család között a tanácsadó a híd, aki támogatja a szülőket, hogy az új élethelyzetben megtalálják a számukra megfelelő lehetőségeket, eszközöket, melyekkel közelebb kerülnek egymáshoz, a család új egyensúlyához. Szeretek híd lenni.

A babahordozás népszerűsítéséért a Vajdaságban sokan teszünk ma is. Szeretném mindenkinek megköszönni, aki azon dolgozik, hogy a családok megismerjék a testkontaktus és a babahordozás testi-lelki előnyeit, hasznosságát és családösszekovácsoló erejét! Nagy szerepe van ebben László Ágnes kolléganőmnek, aki szintén babahordozási tanácsadó, s neve egybeforrt a babahordozással. Kívánom, hogy továbbra ilyen odaadóan, kitartással és türelemmel végezze a munkáját. A sorból nem maradhat ki Ricz Dencs Tünde, az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány volt munkatársa, aki a kezdet kezdetén lehetőséget adott, hogy előadások, műhelymunkák keretén belül ismerkedjenek meg a családok a hordozással. Komenda Renáta védőnő és Vataščin Balázs Emese dúla, akik példamutatással és a családokkal való munkájuk során ismertették meg a nagyközönséggel a babahordozás előnyeit, és persze a vajdasági sajtóban dolgozó újságíróknak, akik a hordozós eseményekről tudósítottak. De a legfontosabbak, akik nélkül nem beszélhetnénk ma babahordozásról a Vajdaságban, azok az anyukák és az apukák, akik hordozzák a babájukat. Köszönöm nekik ezt az életre szóló élményt!