Az érintés és a testkontaktus hatása a csecsemő fejlődésére

írta: Aggot Eszter

Az emberi élet fejlődésének kezdetén, az anyaméhben, a bőr az első szerv amit használatba veszünk. Általános embriológiai tétel, hogy minél hamarabb alakul ki az egyes funkció, annál alapvetőbb a szerepe a későbbi élet során. A három centiméteresnél is kisebb, 4 hetes embrió, akinek még sem szeme, sem füle nem fejlődött ki, a felső ajak vagy az orrcimpák kezdeményének finom érintésére is eltávolodási próbálkozással reagál, 7 hetesen a felnőttektől megszokott módon rántja el a fejét az őt ért ingertől, 13 és fél hetesen pedig már komplex módon, reflexnek nem nevezhetően reagál rá. A magzat szívverésének változásából és mozgásának sűrűsödéséből következtethetünk arra, hogy az általa tapasztalt ingert kellemesnek vagy fájdalmasnak érzékeli. A fogak, a haj, a bőr, az érzékszervek és az idegrendszer egyaránt az ektoderma nevű sejtrétegből fejlődnek ki. Segíti természetének megértését, ha a bőrre mint egyfajta külső idegrendszerre gondolunk, mely differenciált területeinek segítségével mind más és más feladatot képes ellátni.

A magzat anyaméhben töltött ideje alatt lassacskán akkorára nő, hogy az egyre nagyobb anyaméh falához minden irányból hozzáér, és a magzatvíz simogatása mellett már a méhfal érintését, majd szorítását is megtapasztalja. Meg-megmarkolja köldökzsinórját, szopja az ujját, érzi, ahogy végtagjai mozognak. Ha szülei kívülről simogatják kis fészkét, gyakran odabújik, nyilvánvalóan jól érzi magát tőle.

Érdekes megemlíteni, hogy a 35 hetesnél fiatalabb koraszülöttek fájdalmasnak érzik a legszeretetteljesebb simogatást, cirógatást is, mivel csak az anyaméh ölelését ismerik, illetve a fájdalomtiltó mechanizmusaik még nem fejlődtek ki, melyek a fájdalomingereket idősebb korban elviselhető mértékűre szabályoznák. Jobb nekik, ha csak megfogják a kezüket, lábukat, vagy biztosan tartják őket.

Kapcsolat az állatvilággal

Más emlősökkel összehasonlítva, az ember meglehetősen hosszú ideig várandós (hasonlóan az emberszabású majmokhoz, vagy például az elefánthoz), ám a többi fajhoz képest fejletlen, mondhatni koraszülött utódot hoz a világra. Ennek bizonyítéka, hogy születésekor és az azt követő időszakban az újszülött meglehetősen önállótlan, belső funkciói (például a máj enzimjeinek termelése) fejletlenek, és más fajok kicsinyeihez képest jóval később fejlődnek ki. Egyedfejlődésünk minden fokán többet időzünk, mint a többi állatfaj, ám a magzati szakasz ennek arányában rövidebb. Ennek egyik oka az, hogy a várandósság utolsó hónapjában intenzív agy- és koponyanövekedés zajlik, mely ha a 38-42. héten túl is az anyaméhben folytatódna, a magzat később nem férne át a szülőcsatornán. A szülőcsatorna relatív szűkösségének hátterében pedig az egyedül ránk jellemző teljesen felegyenesedett járás áll, mely a medencecsont szerkezetét átalakította, kevés teret hagyva a születő újszülött fejének. Ezért a magzatnak az ő és anyja túlélése érdekében a valódi érettség elérése előtt meg kell születnie. Mikor a magzat méhben töltendő ideje lejár, az anyaméh összehúzódásai segítenek megnyitni előtte a méhszájat, és lehetővé teszik számára, hogy megszülessen. Ezeket az összehúzódásokat érzi a magzat is, egész addig ismert világa felbolydul körülötte, koponyacsontjai és a teste összenyomódnak, míg áthalad a szülőcsatornán. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy ezek a hosszantartó, intenzív összehúzódások helyettesítik a más emlősöknél létfontosságú nyalogatást, serkentve a magzat szerveinek működését.

A születést követő protokoll eljárások, az újszülött „rutinos”-nak nevezett durva kezelése, mosdatása, bepólyálása, anyától való elszigetelése számára stresszt jelentenek. Az anyaméh finom textúrái, lágy érintései után hideg, érdes, durva, gyors, fényes, minden. Ha ehelyett a köldökzsinór érintetlenül hagyásával édesanyja hasára fektetjük, és megvárjuk, hogy a méhlepényből a babába áramoljon a vér, majd engedjük őt felkúszni, és anyja mellén szopizni, megkönnyíthetjük érkezését a világba. Az ettől eltérő bánásmód azt eredményezheti, hogy a megviselt kisbaba nem akar szopni, túl hamar álomba merül. A hosszas szeparáció pedig az anya-gyermek kapcsolatot is megterheli, szomorúságot okoz mindkét félnek.

A születést követő időszakban más fejletlenül született utódokkal szemben, mint például az erszényesek (kenguru, oposszum) kicsinyei, akik anyjuk erszényének védelmében az anyamellen élik életük első heteit, az embercsecsemő csak anyja állandó jelenlététől várhatja túlélésének zálogát. A kisnyulak például 24 órában egyszer szopnak, éjjel, és míg védtelenek, nappalra anyjuk betemeti az üreget amiben biztonságban tudja őket, míg ő a felszínen jár-kel. A kisnyulak ez idő alatt csendesek, hiszen az ő biológiai szükségleteik éppen így vannak kielégítve, szopási ritmusuk gyorsabb, az anyjuk teje zsírosabb, mindenestül erre vannak felkészülve. Ezzel szemben az embercsecsemőt nem hagyhatjuk magára hosszabb időre, az ösztöneink nem engedik, még ha ő nem is tiltakozik (mert alszik, vagy mert már megszokta a kórházban, hogy hiába sír ezért).

A modern baba-ipar erre reagálva tömegesen ad el bébiőröket, amelyek drágább változataival nem csak hallhatjuk, de láthatjuk is csemeténket, ha a jeladó távolságán belül tartózkodunk. A babák jeladója jóval kisebb távolságra van kalibrálva azonban, a legoptimálisabb vételt a közvetlen testkontaktussal biztosíthatjuk számára, ilyenkor minden érzékével azt érzi, hogy minden rendben. Gyengül a jel, ha letesszük, de még lát minket, vagy legalább hallja a hangunkat. Ilyenkor azonban nem részesül az előnyökben, amiket testközelben megkap, testhőmérsékletét a miénk segít szabályozni, szívverését, légzését a mi testünk metronómjához igazíthatja, testünk mozdulatai simogatják, masszírozzák, elringatják őt. Érdemes itt újra tekintetbe vennünk a többi emlős között általános nyalogatási, kurkászási gyakorlatot, ami az embereknél maximum nyomokban fordul elő. Ezek a rítusok amellett, hogy tisztítják a kisállatot a szervek megfelelő működéséhez is fontosak. A hordozott baba a nap nagyobb részét függőleges pozícióban tölti, ennek és a mozgatásnak egyenes következménye például, hogy nincs szükség büfiztetésre, mert a légbuborékok maguktól kijönnek, a bélgázok is könnyebben távoznak.

Érdekes jelenséget fedtek fel a közelmúltban a babák képességeivel kapcsolatban is, ők ugyanis már 2 hónaposan is jelét adják annak, hogy tudják, hogy fel fogják venni őket, és ezt igyekeznek megkönnyíteni a testtartásukkal is.

Stimuláció és tanulás

Egy 5,5 hónapos, ülni még nem tudó babákkal (és idősebb, ülni már tudókkal) végzett kutatás során fény derült arra is, hogy a függőleges helyzetben megtámasztott babák tanulási készsége jobb. Javasolták, hogy különösen a megkésett fejlődésű babákat segítsék azzal szüleik, hogy stabilan megtámasztva ültetik őket, így segítve, hogy jobban elérhessék, megfigyelhessék a tárgyakat, könnyebben fejleszthessék kognitív képességeiket.

A hordozás lehetőségét ismerve azonban ésszerűtlen lenne ezt a megoldást választani, mert az ültetés minden formája megterheli az arra még alkalmatlan csípőt, gerincet és izomzatot. A kendőben, vagy más megfelelő hordozóeszközben azonban a baba nem ül (gerince és csípője minden ponton szoros támogatást kap, ami megfelel a fejlettségi szintjének), így a függőleges helyzet káros tényezőit kiküszöböljük. A hordozott gyermek is foghat a kezébe játékokat, szabadon vizsgálhatja őket, ha az anya által végzett feladatok, a környezet változásai nem kötik le őt.

A tanulás hatékonyságát befolyásolja az endorfinszint, a boldogsághormon szintje, amit a testközelséggel biztosíthatunk gyermekünk számára. Közelségünk révén biztonságban érzi magát, és a rémisztő élményeken is hamar túlteszi magát, hogy újra teljes kapacitásával a tanulásra koncentrálhasson.
Elgondolkodtató az is, hogy milyen tudást szeretnénk átadni gyermekeinknek, milyen haszna van a babánk felnőtt életére tekintve a műanyag csörgők forgatásának, vagy éppen a házimunka, emberi kapcsolatok megfigyelésének.

Az évezredek során rengeteg tudományos felfedezést tettünk, és rendkívül fejlett társadalmi szisztémát hoztunk létre. De minden zsenialitásunk ellenére sem tudjuk meghaladni saját fajunk korlátait, és átírni biológiai normáinkat. Viszont a tudomány által lehetőségünk nyílik arra, hogy a tévhiteket áthidalva visszatérjünk ahhoz, ami bevált őseinknek, és a legmegfelelőbb a mai embernek is.

Források:

1. Montagu, Ashley: Touching, The Human Significance of the Skin
2. Volman & Pearson, „What the Fetus Feels,” British Med. Journal, Jan. 26, 1980, pp. 233-234
3.  Lorenzo Fabrizi, Rebeccah Slater, Alan Worley, Judith Meek, Stewart Boyd, Sofia Olhede and Maria Fitzgerald. Current Biology (2011), doi:10.1016/j.cub.2011.08.010. Available online 8 September 2011.
4. Vasudevi Reddy, Gabriela Markova, Sebastian Wallot.Anticipatory Adjustments to Being Picked Up in Infancy.PLoS ONE, 2013; 8 (6):
5.  McCurry et al, „Beyond the Search Barrier: A New Task for Assessing Object Individuation in Young Infants” Infant Behav Dev. 2009 December; 32(4): 429–436. J Dev Behav Pediatr. 1983 Jun;4(2):131-5
6. Rose S.R., Orlowski R.,: Review of research on endorphins and learning.